Szeretettel Köszöntünk Mindenkit az oldalunkon!

Mint bizonyára tudjátok (vagy lehet, hogy mégsem...) Alapszervezetünk már évek óta "működik" (működget) egyre több sikerrel, viszont egyre fogyó taglétszámmal.És akkor azt gondoltuk, hogy itt az ideje végre, hogy ezen változtassunk.Természetesen jó lenne, ha sikerülne új tagokat toborozni, de nem ez a lényeg. Segíteni nem csak úgy tudtok, (bár nyilván az lenne az optimális), hogy csatlakoztok hozzánk, hanem úgy is, ha segítetek az információkat továbbítani, eljuttatni azokhoz, akikhez nekünk nem sikerül.A Magyar Vöröskereszt Helyi Szervezete az idei évben is segíteni szeretné a rászorulókat (akiket mind mi persze nem ismerhetünk, de TI esetleg tudtok róluk, mert pont a szomszéd néni/bácsi az, vagy esetleg egy családtagotok).Minden héten(hétfőn 12-18 -ig , szerdán 12-18-ig, szombaton 8-12-ig) Rákóczi u. 11. szám alatti volt Netty Turiban használt ruha osztás van. Akik ismerik eddigi  munkásságunkat, tudják jól, hogy évek óta tartunk véradást és rendezvényeket, melyek bevételét jótékony célra szoktuk fordítani (pl: ambubaba, elsősegély táska, rászorúló helyi vagy környékbeli családok segítése).Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek (adott esetben) a felnőttek is otthonosabban mozogjanak a segítségnyújtás területén. Az elmúlt időben sokszor hallhattuk, láthattuk, hogy a tinik milyen talpraesetten álltak helyt egy-egy olyan esetben, amikor még a felnőttek többsége sem tudta volna, hogy mihez kezdjen. Életünk - akár fiatalok vagyunk, akár idősek - "veszélyes üzem". Az alapvető ismeretek megszerzése hátrányt biztosan nem jelenthet.Sajnos ennek kapcsán Páty lemaradt egy versenyről, amit általános iskolás gyerekek számára írtak ki, mert nem tudtunk két 4 fős csapatot indítani. Sajnos teljes az érdektelenség. Mi ez ellen szeretnénk tenni. Az elsők között szerepel egy oktatóterem létrehozása, ahol az az iránt érdeklődők INGYENES képzést kapnának elsősegélynyújtásból, újraélesztésből, vagy például hogy mi a teendő, ha valaki félrenyel és fuldokolni kezd, vagy épp csak elvágja az ujját. Azt gondolom, hogy közös érdekünk, hogy adott helyzetben ne tanácstalanul, a kezünket tördelve álljunk, hanem - természetesen a baj jellegére figyelemmel - segíteni tudjunk az arra rászorulón.És itt jön a kérés:Ha tudtok a környezetetekben olyat, aki rászorul bármiféle fent leírt segítségre, kérlek jelezzétek vagy itt, vagy e-mailen a patyivoroskereszt@gmail.com címen.És nagyon a végére egy kicsi mondat: ha úgy érzitek, hogy csatlakoznátok hozzánk, mert tetszenek a céljaink és nem utolsó sorban vállaljátok az évies tagdíj (felnőtt 1000,-Ft/év, tanuló, gyes-en lévő, nyugdíjas 600,-Ft/év) megfizetését, akkor Várunk Benneteket Szeretettel.

Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el